Hű, de messze van Petuski! – Stúdió "K"

Harangzúgás. Üvegcsörömpölés. Venyicska, a menthetetlen alkoholista lassan kúszik elő egy óriási üveghalomból – vörösboros, fehérboros, csemegeboros, zubrovkás, vodkás, korianderes vodkás, ürmös, sörös és még ki tudja milyen üvegek alól. Venyicska részeg. Nem most – mindig. A kérdés csak az, hogy mennyire.

Ez természetesen nagyban függ az elfogyasztott alkohol mennyiségétől, milyenségétől, valamint a fogyasztás módjáról. Nagyszerűen lehetne ezt egy görbén ábrázolni.

Venyicska élete nem egyhangú, mert az ivás rendkívül változatos dolog. Az alkohol hatására nagyon tanulságos dolgok történnek, az ember például mindig odatalál a Kurszki pályaudvarra, kiváltképp, ha a Kremlt szeretné látni. Venyicska pedig szeretné, ráadásul minden áldott nap. Így jut el mindig a Kurszki pályaudvarra. De ma mégsem oda tart; Petuskiba igyekszik, vonattal. És mivel a vonat lassú, az utazás pedig szükségképp hosszú, bőven van idő elmélyednünk gondolataiban; Venyicska, pontosabban Venedikt Jerofejev gondolataiban – az előadás alapanyagául az ő Moszkva-Petuski című kisregénye és a Walpurgis-éj, avagy a kővendég léptei című drámája szolgálnak.

A rendező-főszereplő Tamási Zoltán jó érzékkel dolgozta össze a két szöveget: a Walpurgis-éj néhány részletét emelte be a Moszkva-Petuski kerettörténetébe, az egyre misztikusabbá váló vonatút (ön)dialógjába. Az előadás szövegében Jerofejev kisregényének romantikája keveredik drámájának tiszta máshogy gondolkodásával – transzcendentális romantika és érthetetlen őrület ötvöződik a színpadon. Túlvilági őrület, őrült túlvilág.

Forrás: studio-k.hu

Venyicska napjának több jelenete is megjelenik előttünk: a főszereplő társai ebben  Kakasy Dóra és Homonnai Katalin – a színlap szerint angyalok. És amikor épp nem más figurákat játszanak a fából és vasból készült, padként, kupéként és bárpultként is kiválóan működő díszlet mellett-felett-mögött-alatt, akkor tényleg angyalok, akik óvják, védik, kísérik Venyicskát kocsmáról kocsmára, pohárról pohárra, állomásról állomásra – életből halálba. Értik Venyicskát – és ezzel talán csak ők vannak így. Vagy inkább csak ők mernek így lenni. Mert Venya egészen egyszerűen az elképzelhető legfolyékonyabb rendszerkritika, ráadásul – az erős dramaturgi munkának köszönhetően – nem csupán a szovjet rendszeré, hanem minden olyan társadalom- és szabályrendszeré, amiben egy kicsit is jelen van az emberi hülyeség. A hülyeség, aminek Venyicska – bár a normális felől nézve pont ő a nem normális – a tökéletes ellentéte, nemcsak az alkoholról és annak hatásairól való analitikus gondolkodása, hanem feltűnő műveltsége miatt is.

Forrás: studio-k.hu

De mégsem ez a műveltség, nem a rendszert kritizáló irónia kerül az előadás középpontjába, hanem a Transzcendentális megjelenése a Mindennapban, az elme hasadékából kibújó két angyal, az önmagán keresztül a túlvilággal párbeszédet folytató Venyicska, és a halál pillanata: a megnyújtott, véget érni nem akaró utazás, a mindent elöntő emlékkép- és gondolatfolyam, aminek a végén nem fény van, hanem árnyék, az alkoholos üvegek árnyéka: a régen várt, hőn áhított Kreml árnyéka.
Itt ér tehát véget a rángatva indult vonatút, Venya álmaiban, a Kremlnél. Elmúlik a hiány, az álom, elmúlik Venya – és vele együtt remegése, szomorúsága, egyedülléte. Az angyalok üveg-harangot kongatnak – így válik eggyé a kezdőkép kettőssége: a Szent és a Profán hangja, a zúgás, a csörömpölés – az evilági és a túlvilági öröm.

Hű, de messze van Petuski!
Stúdió „K"

Venyegyikt Jerofejev Moszkva-Petuski című kisregényének és a Walpurgis-éj című tragikomédiájának felhasználásával
Színpadra alkalmazta, rendezte: Tamási Zoltán
Szereplők: Tamási Zoltán, Kakasy Dóra, Homonnai Katalin

ellenfeny.hu – 2009. január. 25.