Hű, de messze van Petuski – Stúdió "K"

Tamási Zoltán, a Stúdió „K” művésze egyszemélyes jutalomjátékkal lepte meg a közönséget. Maga készített színpadi játékot az 1990-ben elhunyt, orosz Venedikt Jerofejev Moszkva–Petuski című kisregényéből. Ő a rendezője, a díszlettervezője és a főszereplője is az előadásnak.

Hű, de messze van Petuski! – különösen, ha az ember el sem indul oda. Vagy ha el is indul, kiderül, hogy a vonat visszafelé halad.

A darab főhőse Venyicska, a seremetyevói kábelfektetési munkálatok egykori (mostanra kirúgott) brigádvezetője, egy feltűnően művelt és értelmes munkásember, akinek egész élete az ivás körül forog. Iszik reggeltől estig, mindent, amit a napszak megkíván, és amit rendre megháborodó gyomra éppen elvisel. Venyicska életformája és lételeme a részegség. Meg a nagy orosz elvágyódás: vissza az édenbe, a romlatlan orosz vidékre, ahol a muzsik élte szegényesen tiszta, romlatlan, egyszerű életét. Ahol hősünkre dundi csöppség és szelíd tekintetű feleség vár. A nagy hazatérés előtt jó lenne még látni a Kremlt, de hát Venyicska hiába él annyi ideje Moszkvában, még soha sem sikerült eljutnia oda. Ha a Kremlhez indult, rendre egy kapualjban vagy a Kurszki pályaudvaron kötött ki.

Annyira orosz ez az egész, hogy szinte Csehov cvikkerét látjuk meg-megvillanni a sötét háttérben – meg az egész színpadot elborító üres palackok hasán. (A hőst kísérő két angyal neve Mása és Olga – csehovi nevek!) Venyicska is olyan kedvesen, megbocsáthatóan részeg, és semmirekellő, mint Csehov álmodozói. (Illetve náluk sokkal részegebb.) Az ivás ad célt és értelmet az életének. Az életnek, mely lepereg, míg a vonaton utazik álmai Petuskija felé, a két angyallal, akik a felidézett változó élethelyzetek változó szereplőit alakítják: ápolónők, csaposok, pszichiáterek, kihallgató tisztek, házmesterek. De többnyire szelíd angyalkák, akik elnéző mosollyal segítik, vigyázzák hősünk bizonytalan lépteit.

Tamási Zoltán remekel az örökké részeg Venyicska szerepében. Nem könnyű pedig a feladat, ha a színész mentes akar maradni a „részeg ember” sztereotípiáktól. Tamásinak ez 70 percen át sikerül. Nem csuklik, nem tántorog, nagy ívben elkerüli a kabarétréfák olcsó megoldásait. Egy kedves, jobb sorsra érdemes, szánni való figurát alakít, bámulatos fizikai és szellemi erővel és fegyelmezettséggel. Társai – Homonnai Katalin és Kakasy Dóra – finoman játszanak „alá” az abszolút főszereplőnek. Légies és tiszta lényük átüt rémes fekete ruhájukon is.

A nyitó- és zárójelenet keretbe foglalja az előadást. Kiürült alkoholospalackok garmadájából épített üveghegy alól kászálódik elő hősünk, hogy megkezdje soha célhoz nem érő utazását. S a darab végén, amikor Petuski helyett újra egy moszkvai kapualjban köszönt rá a hajnali részegség, delíriumos látomásként mintha a Kreml fényei tűnnének föl a távolban – üres üvegekből megkomponálva.

Majd a fénylő, kupolás építmény lassan felemelkedik, lesz belőle óriási kristálycsillár. Így volna jó meghalni – álmodozik a darabban Venyicska. Hogy egy súlyos kristálycsillár zuhan rá az emberre. Nos, az üvegcsillár zuhanni kezd, de tudjuk, hogy Venyicskának nem lesz szerencséje. Másnap is fel fog ébredni az üveghegy alatt.

Ferencváros – 2009. február 13.