Mosonyi Aliz: Hamupipőke

Belépünk és mosolyogni kell. Hatalmas építőkockák, mindenfelé színben és formában fogadnak díszletként. A „diadalív” – amit valaha a két függőleges oszlopra illesztettünk kiskorunkban – most kuckó, amibe bújni lehet, hintó, amiben utazni lehet, kemence, amiben sütni lehet. Itthon vagyunk a gyermekkorunkban.

Mosonyi Aliz Hamupipőkéje eltér az eredeti Grimm-mesétől, nem jelenik meg tündér anya, sem varázslópálca, nincsenek galambok, igaz, nem is kell lencsét válogatnia az árva lánynak.
 

A Stúdió "K" társulata jobban bízik a gyerekek fantáziájában, mint ahogyan manapság szokás. Feltételezi róluk, hogy képesek a szavakra figyelni, értik a verses mesét, hisznek még a csodákban akkor is, ha nincsenek számítógépes trükkök, füstfelhők, vagy látványos show-elemek. Bátor színházi társulat, a közönségük pedig velük ugrik a mélybe. Itt a szerelmesek egymásra találása a csoda, a bizalom elnyerése és visszaszerzése, hiszik, hogy a legegyszerűbb eszközökkel is velük megyünk, tudjuk, kik a jók és a rosszak. Németh Ilona bábjai szinte emberméretűek. Kék-két színész kezeli őket, fekete háttéröltözékben, korántsem a háttérben maradva.  A bábok ruhája egyértelmű, jellemző, a báli jelenetekben kicsit több csillogás is belefért volna. Hálásan reagál minden néző a szellemes ötletekre, a beguruló rollerre vagy a beszélő láboskára. A Papa arca és elálló fülei elbűvölő hasonlóságot mutatnak a hangját is adó Nádasi László fizimiskájával. Kakasy Dóra és Nyakó Júlia a két irigy és gonosz nővér szerepében a repedt hanggal, a reszelős visítással válik emlékezetessé. Fodor Tamás rendezésében eggyé válnak a színészek az általuk mozgatott bábokkal. (Hangosan kellett nevetnem például Hamupipőke és Homonnai Katalin töprengő jelenetén, amikor a báb és a bábos összedugja a fejét.) A herceg Z. Papp Zoltán hangjával szerelmet ébreszt Hamupipőkében, az irigy nővérek pedig a jelmezbe és a státuszba szeretnek bele, ahogy az „sznobéknál” megszokott. Hálásabb szerep jutott a Stúdió „K” originális tehetségű Hannus Zoltánjának. Ő a humor legbiztosabb forrása, ki is használ minden lehetőséget a bohócszerepben. De minden mókázás mellett a leginkább megkapó élmény éppen a színészek komolysága, ahogyan egymásra figyelnek, ahogyan koncentrálnak, együtt játszanak.

Fodor Tamás rendezéseinek legfőbb erénye mindig a színészvezetés, a magas szintű összmunka. Tiszteletre méltó ebben az előadásban a néma szereplők alázata és odaadó jelenléte: Szabó Domokos, Baksa Imre és Tamási Zoltán ezúttal a kezek-lábak mozdítójaként térdel, kúszik, reptet. A társulat színészei most a cirkuszművészetben ismert unterman szerepkörben bizonyítanak, jelesre.

A verbális színház sajnos ritkán használ olyan elemeket, mint a báb. Szívesen megnéztem volna a „kottát”, amelyben az instrukciók lapulnak. Valahogy így képzelem: bal lábacskát a jobb sarokra, közben a fakanálkát a bábu kezébe veszem, azaz a saját kezemmel kavarom az ételt, mintha csak ő tenné, saját bal kezemmel leveszem a ruhácskáját, közben megvakargatom a fejecskéjét. Különleges tudás, elismerésre méltó.

Darvas Ferenc zenéjét a Rossini-trió játssza, néhol poentírozó, kiemelő, máskor karikírozó vagy ellenpontozó humorral.

A Stúdió „K” a Hamupipőkét a Nemzeti Színházban játssza. A kíséretemben lévő – avagy az általam elkísért – 4 és 9 éves hölgyek ámulata a toalett díszleténél és szolgáltatásainál kezdődött. A gyerekek tisztelettel viselkedtek a fennkölten elegáns épületben, a felnőttek sem rendetlenkedtek. El kell jönni ide is néhány előadásra, lassan belakjuk együtt a házat, lassan a miénk, s mire piszkosabb lesz az a csúf, kék, törökös mintájú szőnyeg, talán meg is szokjuk.

Criticai Lapok – 2004. január