Fő menü

Kezdőlap
Szakmai önéletrajz
Színházi szerepek
Filmszerepek
Aktuális
Kritikák
Vendégkönyv
Képgaléria
Kapcsolat
Linkek

Keresés

Háborús viszonyok PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kónya Orsolya   
ImageG. B. Shaw: Barbara őrnagy – Stúdió "K"

Shaw egyik legtöbbet játszott darabja a Barbara őrnagy, amelyet lecsupaszítva dolgozott át a Stúdió "K" színpadára Szeredás András és Fodor Tamás. Két, viszonylag rövid részre osztva a morálról, emberi méltóságról, tartásról, önfeláldozásról szóló darab sokkal maibbá, közelibbé vált.
Image
Fotó: Kardos Zsuzsa
Már-már kényelmetlenül közel vagyunk az eseményekhez, a játék viszont ezzel a lépéssel sokkal izgalmasabbá válik. Ilyen közelben ugyanis nem működnek a nagy gesztusok, minden csak jelzésszerű, a legkisebb gesztusnak is jelentősége van.

A belépésnél a színészek már a színpad szélén ülnek, a két hajléktalant játszó Szabó Domokos és Tamási Zoltán viszont az ajtónyílásban vár bennünket kikerülhetetlenül, mintha bárhol és bármikor lehetnénk, akár Budapesten, akár napjainkban. Szabó dallamtalan éneket motyog, hozzá Tamási rázza a McDonald’s-ból csórt pohárban az aprót. Az előadás végén ugyanők ugyanebben a pozitúrában ugyanezeket a mozdulatsorokat ismétlik. Az üzenet világos: hiába az egész, nem változik semmi, a világ mozdulatlan tömb, amelynek megmozdításához egyetlen ember kevés. Pláne akkor, ha az az ember nagyonis gyarló, s gyarlóságának felismerése minden erejét elveszi.
Barbara ugyanis, az Undershaft fegyvergyár egyik potenciális örököse emberből van, még akkor is, ha nem akar ennek a ténynek behódolni. Anyja, Lady Britomart felismerve, hogy férje vagyona miből származik és – nem utolsósorban menekülve annak lelki terrorjától – otthagyja férjét, és három gyermekével a viszonylagos jómódot választja. Csakhogy eltelik tizenöt év, a pénz fogy, így aztán az elvek is. A lady segítséget kér a férjtől, aki lecsap, és visz mindent.

Image
Fotó: Kardos Zsuzsa
A fordulat sejthető, de nem mindegy, hogy a darab és az előadás hogyan halad előre a biztos vég felé. Szeredás és Fodor szövege először is becsapja a nézőt: az első jelenetben unatkozó, angol családot látunk teázás közben, csak a jelenet vége felé kezd felizzani családtagok között feszülő ellentét. Onnantól viszont pontosan kirajzolódnak az erőviszonyok: a pipogya, de elvhű fiú és a nemes lelkű, de emiatt meglehetősen naiv "Dolly" mellett három erős női egyéniség bontakozik ki a jelenetek során. A darab nagyszerűsége abban rejlik, hogy képes "megvezetni" bennünket: elkönyveljük, hogy Barbara nem fog meghajolni mások akarata előtt, s aztán mégis, egy utolsó, jelentéktelen akadály megtöri. Persze ebben a cinkosságban partner Homonnai Katalin is: végig szívós bástyának mutatja Barbarát, s alig hisszük neki, hogy mégis meghátrál.
Image
Fotó: Kardos Zsuzsa
Az előadás legélvezetesebb pillanatai minden bizonnyal azok a jelenetek, amelyekben a Szív Gárda nappali melegedőjében éppen József bibliai történetét próbálják a hajléktalanok, Putifárné szerepében a Tamási játszotta Peter Shirleyvel, címszerepben pedig Jenny Walkerrel. A helyzet abszurditását az előadás a legvégsőkig fokozza, minden egyes gesztus pontos és fontos, egy szemvillanás sem hiábavaló. Ugyanakkor ezek azok a jelenetek, amelyekben Fodor Tamás rendező leginkább figyel arra, hogy nézői mindkét oldalon ülnek. Míg az első részben többször kellett hosszan figyelni egy-egy szereplő hátát, itt még csak véletlenül sem fordul elő ez a hiba.

Image
Fotó: Kardos Zsuzsa
A darab társadalmi mondanivalóját még egy jelenet hivatott ellenpontozni: a csodafegyver bemutatása, amely könnyedén csúszhat a groteszkből bohózati tartományba, és ez itt meg is történik. A Fodor által elképzelt csodafegyver egy kirakati bábu, mellkasában bomba, ágyékában kézigránáttal és két tojásgránáttal. Az előadás itt megbillen, a néző teli torokból röhög, mint egy gatyalehúzós kabaréban. Az est nagy kérdése, hogyan lehet ezután folytatni az előadást. Nos, nagyjából, mintha mi sem történt volna...
A rendező maga alakítja Barbara apját, Undershaftot, a fegyvergyár tulajdonosát. Fodor nagyon jó érzékkel játssza ki Undershaft minden pillanatát, direkt módon erősíti a nézőben a bizonytalanságot: első megjelenésekor simulékonyság mögé rejtett agresszióval, később agresszió mögé rejtett, de kellőképpen sejtetett sebezhetőséggel manipulál bennünket, és persze bedőlünk neki. Már-már elhisszük Undershaft érvelését arról, hogy a pénz boldogít. Majd Fodor a háttérbe húzódik, és onnan szemléli a többiek játékát. Nem véletlen, hogy egy idő után őt figyeljük: ezekben a percekben a nézőnek fogalma sincs, hogy Undershaftot vagy Fodort látja a sötétben...

A stúdiószínpadi változatot Szeredás András és Fodor Tamás írta.
Díszlet: Szegő György
Jelmez: Németh Ilona
Fény: fodor Gergely
A rendező munkatársai: Kolics Ágota és Kiss-Végh Emőke
Rendező: Fodor Tamás

Szereplők: Fodor Tamás, Horváth Zsuzsa, Homonnai Katalin, Téglás Márton, Kakasy Dóra, Géczi Zoltán, Nádasi László, Hannus Zoltán, Nyakó Júlia, Szabó Domokos, Tamási Zoltán

kontextus.hu – 2006. március 27.
 
< Előző   Következő >
Copyright © 2012 Kakasy Dóra színésznő hivatalos honlapja  -  Minden jog fenntartva.
seo: kismamakonyvtar.hu | szuleteshete.hu | egeszsegderuje.hu | erintesek.eu | vigasztalodas.hu | szivrozsa.hu | nandu.hu | angyalpont.hu | vendegbabak.hu