Hű, de messze van Petuski! – Stúdió "K"

"Néhány perccel tíz előtt ott reszkettem az Édesség-bolt előtt, őrjöngve várva a nyitást és az első csoki-belövést. Korfu, Melódia, Tibi és NagyMogyorós..., Túró Rudiból 5-6, Kettes nápolyiból, Csokis Parányból fél kiló volt a napi betevő. Régen lejöttem már az Anyagról, de még olvasmányaimban is kerülöm Hemingway-t és a Nyalánkság Kocsmái előtt szemlesütve surranok el..." – vall függőségéről az ElepHánt-lételőd.

Van hát fogalmunk a szenvedélybetegségről, az alkohol vonatkozásában ismereteinket azonban csak közvetve szereztük, a film (Férfiszenvedély 1935) és az irodalom (Hajnóczy) klasszisaitól. Míg az utóbbi inkább szánandóan tragikusan, Venyegyikt Jerofejev gyengéd humorral, globális fantáziával ábrázolja hőse, azaz saját maga stációit. Máté Gábor többórás hangjátéka Balkay Géza Venyicskáját őrzi az örökkévalóságnak, a JAK-füzetek vékonyka Moszkva-Petuski-ja féltve őrzött kincse az utolsó igazán könyvolvasó generációnak. Tamási Zoltán csalhatatlan érzékkel dramatizálta a kisregényt, merített hozzá a Gothár Péter által rendezett, ritka évjáratú színháztörténeti aszúborrá nemesedett Walpurgis éjből is.

Leleményes a játéktér a variábilis padokkal és az eldőlésgátolt palackokkal, amelyek a poétikus fináléban a Kreml fényeit is reprezentálják. Az eltanácsolt egyetemista és kirúgott kábelfektető üvegágyban ébred és koporsójára göröngyök helyett alkoholos göngyöleg hull. A főszereplő sikerrel kerüli el a részeg-ábrázolás csábító sztereotípiáit, a kiszolgáltatott esettséget fizikailag bámulatos gesztus-kombinációkkal, színészileg a teljes lelki azonosulás szuggesztív intenzitásával jeleníti meg. Nem dülöngél, nem esik orra, testtartása, hangja mégis a kiszámíthatatlan bizonytalanságot fejezi ki, a tudatvesztés tucatnyi állomását járja végig, a vakmerő asszociációk és veszélyes hallucinációk egyre sötétebb bugyrait tárva fel.

Bár a koktélok regiszteréből fájó szívvel hiányoljuk a „Komszomolka Könnye” és a szűzdohány-levélen érlelt „Csecsen-Ingus Ádáz” mirákulumokat, a „Szuka Bele” nyíltszíni kikeverése és „lassú kortyokban” történő elfogyasztása mámoros kárpótlást jelent. Két őrangyala, Kakasy Dóra és Homonnai Katalin mitikus metamorfózisok bravúros kettőseivel követi útján. Kőszívű pincérnők, egykedvű útitársak, szeszkazán kábelfektetők, a munkásszállás egyesült proletárjai – de a haladó értelmiséget is frappánsan ábrázolják: a korrupt kalauz, a kemény főnök, az enervált kórházi személyzet tökéletes kórképét rajzolják meg villanásnyi portrékban.

Tamási Zoltán ezerszínű alakításában szuggesztíven adja vissza az élőbeszéd nyílt és a színészi alakformálás közvetítette belső történések fedett közléseit. Naturális és érzékenyen stilizált párhuzamosan, zsigerien vegetatív, roncsolt tudatával is hiperintelligensen személyes. Megtalálta íróját, megalkotta drámáját, Venyicska legendás figurájában megteremtette kisajátíthatatlan mitologikus hősét.

A darab megtekintése előtt, avagy után, forgassuk azért a Sajó László-féle Öt és feles-t, pestkörnyéki vasúti kocsmáink kispályás bédekkerét... Hű, de közeli is az a Petuski!

toptipp.hu