 Tamási Zoltán: Fűrészelés, forgácsok, roncsok – Stúdió "K" Tamási Zoltán eddig színészként volt látható a Stúdió K-ban, most saját, az erősen csehovi ihletésű, szatirikus és groteszk, néhol pedig kabaré felé hajló darabját rendezi, Fűrészelés, forgácsok, roncsok címmel.
 Fotó: Egyed Péter A csehovi hatás elsősorban a nevekben fellelhető: a szereplők mind egy-egy nagy előd nevét viselik, de az aktakukacok által kezelt ügyek tulajdonosai is mind Csehov drámáiból bújtak elő. A szituációk: X felesége Y, szeretője pedig Z, akinek férje V… És így tovább, duettek egész sorának adva lehetőséget. Az események is csehoviak, bár bárhol lehetnének a Szovjetunióban, sőt a szovjet uralom alatt senyvedő bármelyik országban. Sőt: mivel az időt nem tudjuk meghatározni, akár napjainkban is lehetnénk, valahol Kelet-Európában, a bürokrácia valamely melegágyában. Teljesen mindegy, milyen évet ír a naptár, egy biztos: a hivatalnokok ebből a poros, zsúfolt, félhomályos irodából fognak nyugdíjba menni, ha előtte el nem viszi őket a szívinfarktus.  Fotó: Egyed Péter Az irattologatás öröktől fogva tart. Legalábbis Tamási darabjában, aki megerősíti ezt a vonalat egy epilógussal: amikor már mindenki összegabalyodott mindenkivel, amikor már azt várnánk, hogy a világjobbító fiatalember kitör ebből a mókuskerékből, hirtelen újra megérkezik a főnök. Bejelenti, hogy a revizor (és itt már Gogolnál vagyunk) nem az eddig átnyálazott aktát jön ellenőrizni, hanem épp azt, amelyből a pénzt átcsoportosították, hogy a hiányt ne lehessen észrevenni.  Fotó: Egyed Péter Tamási azonban – amellett, hogy remek szituációkat teremt – sajnos nem igazán tud dialógusokat írni, a nyúlfarknyi jelenetek párbeszédei olyan vegyes minőségűek, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A szöveg sajnos sokszor inkább az írott, mint a beszélt nyelv fordulatait hozza, bár egy-egy párbeszédben Tamási éppen ezt figurázza ki: Mása (Homonnai Katalin) és Nyikolaj (Szabó Domokos) néha mintha egy nagyregényből citálnának. Ugyanakkor remek – és hosszúságával extrém – jelenet az, amelyben Leonyid (Géczi Zoltán), Mása és Olga (Kakasy Dóra) lerészegedik a kocsmában. Itt remek bohózat tárul elénk: ahogy fogy a vodka, a három szereplő úgy lépeget vissza az evolúciós lépcsőn, hogy aztán a végén a padlón fetrengjenek.  Fotó: Egyed Péter A darab szerkezete és a Stúdió K apró tere szinte magától értetődően hozza magával azt a technikát, amelyet a rendező az előadáshoz választott: a rövid, pattogós jelenetek filmszerűen gyorsan követik egymást. A díszlet ugyanaz: néhány íróasztal és egy nagyobbacska, fém irattartó szekrény, tetején a dramaturgiai szerepet betöltő, kétlevelű, nyamvadt virággal. Ez az a tér, amely megteremti az irodát és a különböző otthonokat is, és a körforgást jelképezi. Ebben a környezetben nem nehéz kicsit megőrülni, és fogast fúrni a bejárati ajtóba, vagy addig reszelni egy kulcsot, amíg le nem törik a nyelve. Az előadásban mindig fúr-farag valaki, s ha nem fúr-farag, akkor Nyikolaj tákol össze egy képkeretet hulladékfából, hogy ne kelljen felesége szemébe néznie. A szerszámosláda mindenhol jelen van, hol átbukdácsolnak rajta, hol csak arrébb lökik, de az is előfordul, hogy Vaszilij (Egyed Attila) megkérdezi, mit keres a láda az irodában. Sőt: az Ő irodájában. Itt az erőviszonyok is teljesen egyértelműek: van a főnök, Vaszilij, van Igor (Hannus Zoltán), aki egy polccal feljebb van, és van ugye a revizor, aki mindenki felett áll, de – ellentétben Gogollal – az utolsó pillanatban sem érkezik meg.  Fotó: Egyed Péter Az előadás szereplői mind nagyszerűen játszanak, a kis tér nagyfokú koncentrációt igényel. Az egyenletes teljesítményből csak Egyed Attila lóg ki, aki láthatóan nincs arra felkészülve, hogy a Stúdió K-ban másfajta beszédtechnika szükséges. A harmadik sorban ülve többször éreztem túlságosan hangosnak – emellett mégis ki kell jelenteni, hogy a karaktert jól adja. Ugyanakkor Tamási nem igazán fektetett hangsúlyt arra, hogy darabjának szereplői milyen háttérrel rendelkeznek, s hiába jók a játszók, azokban a két-háromperces jelenetekben, amelyeket a szerző írt, a rendező láthatólag nem tudott kitalálni semmit. Meglehetősen vékonyka karaktereket látunk, de ezért nem a szereplőket, sokkal inkább az író-rendezőt kell okolnunk. Ha a szerző célja az volt, hogy kétdimenziós, indítékok nélküli szereplők téblábolását mutassa be másfél órában – nos, ezt a szándékot pontosan kimerítette... Dramaturg: Veszprémi Judit Fény: Fodor Gergely Rendező: Tamási Zoltán
Szereplők: Hannus Zoltán, Kakasy Dóra, Egyed Attila m.v., Németh Orsolya m.v., Szabó Domokos, Homonnai Katalin, Géczi Zoltán, Nyakó Júlia
kontextus.hu – 2005. szeptember 27. |
