Fő menü

Kezdőlap
Szakmai önéletrajz
Színházi szerepek
Filmszerepek
Aktuális
Kritikák
Vendégkönyv
Képgaléria
Kapcsolat
Linkek

Keresés

Páholyban – Svejk, a féregirtó PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szabó Éva   
ImageVörös István: Svejk, a féregirtó
 
Nem az új történet a jó történet, hanem az, amelyiket úgy mesélnek el, hogy újat mond. A gyűrűk ura ugyebár meglehetősen szimpla sztori, és nem is azért nézzük meg, mert nem sejtjük, hogy a végén győz a jó, hanem azért, mert kíváncsiak vagyunk, hogyan fogják ezt nekünk elmondani. Vörös István színpadra vitt darabja ebben a tekintetben is több kellemes meglepetéssel szolgál.

A Stúdió K társulata által színpadra varázsolt komédia azzal a jól ismert eszközzel él, hogy különféle történetekből jól ismert szereplőket ereszt össze egyetlen történetbe. Nemcsak a címszereplő Svejk kerül elő, hanem Gregor Samsa és b. családja is, majd felbukkan egy sor az Antigonéból, egy mese a Maháb Háratából, egy kis színes a Bibliából, de a lényeg nem is ez. A lényeg az, hogy vajon maga a történet, amit mi látunk, összeáll-e egyetlen értelmes egésszé.
Image
Fotó: Fodor Tamás
Nos, groteszk értelemmé áll össze. Nincs benne semmi okító, eltekintve talán attól, hogy a bogárrá változott Gregort végül majdnem Svejk teszi el láb alól. Ezt úgy is érthetjük, hogy a komikus mindennapiság győzedelmeskedik a komor metafizika felett. Csakhogy aztán mégsem lövi le a bogarat Svejk, és nekünk kell eldöntenünk, hogy mi az igazság: van igazság, vagy nincs igazság? A darabot az is élvezni fogja – sőt, talán az fogja csak igazán élvezni – aki nem ismeri az elődöket, akiket mintegy kizsigerel Vörös. Ugyanakkor érezhető az író azon törekvése, hogy valamilyen módon egymáshoz közelebb hozza a hagyományosan "komoly" írónak tartott Kafka humorát a "szellemes, de könnyedebb" írónak tartott Hasekével. Erre minden joga megvan, míg ugyanis nálunk tradicionálisan falfehér arccal olvassák az emberek A Pert, vagy Az átváltozást, addig barátai visszaemlékezései szerint az író velük együtt halálra nevette magát, amikor felolvasta nekik a kéziratot.
 
Image
Fotó: Fodor Tamás
A darab teli van lehetetlen helyzetekkel (két éve várandós nő; püspöknek öltözött farsangozó, aki egyszer csak tényleg pappá válik), és tele olyan szituációs komikummal, melyek elvenné teszik a darabot. A legnagyobb meglepetést az okozza, amikor szegény Gregor bogárrá változik, és egyszer csak megjelenik a színen, mint bogár. A legszellemesebb párbeszéd pedig akkor hangzik el, amikor Gregor szülei hirtelen "rájönnek", hogy a fiuk azért tűnt el, mert megcsalta őket, más szülőket is tart, akik sokkal gazdagabbak, mint ők, és most hozzájuk ment. Ennél a párbeszédnél még a legzordabb kritikus is elröhögi magát.

Fodor Tamás kiváló rendező, és ismét bizonyít. Kihasználja, hogy a színház kis méreteinél fogva alkalmas a testközeli élmény előidézésére, és a színpad nem a közönséggel szemben van, hanem benyúlik a nézők közé, és így nemcsak a színészeket látjuk előadás közben, de a másik oldalon ülőket is. Érdekes, ehhez hasonló megoldással élt a Top Dogs is, a tavalyi évad sikerdarabja. A jelmezek igényesek, de nem túlzóak, a színészek közül szinte mindenki ragyogót alakít – és még maga Fodor Tamás is színpadra lép, bár nem közönséges szereplőként, hanem mint valamiféle jóakaró istenség, aki közbe-közbe azért kineveti az embereket.
A játék akkor nyújtja a legnagyobb élvezetet, ha már olvastunk mindent, amire az utalások vonatkoznak, de már el is felejtettük - vagyis ha képesek vagyunk arra, hogy nemcsak azokat a szereplőket lássuk, akiket magunkban már felépítettünk, hanem meglássuk azt, ami mögöttük van. Mint egy olyan rajzon, amely – attól függően, hogy miként pillantunk rá – hol egy öregasszonyt, hol egy dívát mutat.

írta: Vörös István
Dramaturg: Szeredás András
Rendező: Fodor Tamás

Gregor Samsa, kereskedelmi ügynök: Nádasi László
Markéta Samsa, a húga: Kakasy Dóra
Herr Samsa, az apjuk: Tamási Zoltán
Pani Samsová, az anyjuk: Horváth Zsuzsa m.v.
Svejk, kutyakereskedő: Hannus Zoltán
Frantisek (Franz), a cégvezető: Baksa Imre
Anna, a cselédlány: Homonnai Katalin
Puska, a színpadon kívüli világból való férfi: Fodor Tamás
Cigaretta, éteri öregasszony: Nyakó Júlia
 
sulinet.hu – 2004. március 08.
 
< Előző   Következő >
Copyright © 2012 Kakasy Dóra színésznő hivatalos honlapja  -  Minden jog fenntartva.
seo: kismamakonyvtar.hu | szuleteshete.hu | egeszsegderuje.hu | erintesek.eu | vigasztalodas.hu | szivrozsa.hu | nandu.hu | angyalpont.hu | vendegbabak.hu